Gyulavári Baba-Mama Klub - egy hely, ahol jó lenni
Egy hely, ahol jó lenni.
Gyulavári Baba-Mama Klub
A Facebook-ot böngészve lettem figyelmes a Gyulavári Baba-Mama Klub létezésére. A klub oldalából, arra a következtetésre jutottam, hogy a klub vezetője nagy odafigyeléssel és szorgalommal szervezi az összejöveteleket és próbálja hasznos információkkal ellátni az anyukákat.
Arra jutottam, hogy a honlapom olvasóival is szívesen megismertetném a klubot, ezért a Facebook-on levelet írtam a klub vezetőjének, melyben egy találkozót kértem tőle. Ő kedvesen fogadta kérésem, és március 12-én kedden, a klubgyűlés előtt, az összejöveteleknek helyt adó Mogyoróssy János Város Könyvtár Gyulavári Fiókkönyvtárában találkoztunk.
Ahogy beléptem a könyvtárterembe rögtön mosolyogva üdvözölt Kertészné Varga Ágnes, a klubvezető. Rövid bemutatkozás után
kedvesen válaszolt kérdéseimre Ági.
- Kérlek, mondj magadról néhány szót! Eredetileg is vári vagy?
- Művelődésszervezőként dolgoztam Gyulán a művelődési házban, jelenleg GYED-en vagyok 16 hónapos kislányommal. Amúgy békéscsabai vagyok, férjem pedig szarvasi. Öt éve élünk Gyulán, először egy lakásban laktunk, majd mivel kertes házban szerettünk volna élni, kerültünk ide váriba.
- Mi vagy ki volt a baba-mama klub létrehozásának ötletadója?
- Vendégségben voltunk kislányommal, mikor észrevettem rajta, hogy jó lenne, ha többet lenne hasonló korú gyerekek között. És persze én is, mint minden anyuka, szívesen vagyok olyan környezetben, ahol hasonló korúakkal, hasonló érdeklődési
körűekkel oszthatom meg gondjaim, örömöm, beszélhetem meg felmerülő kérdéseimet.
- És, hogy lett a könyvtár a helyszín?
- Eredetileg más helyszínre gondoltam, de végül itt a könyvtárban Bognár Mária személyében támogatóra akadtam. Az ő közreműködésének köszönhető, hogy itt lehetünk. Marcsi sok mindenben segít nekem a mai napig is.
- Mióta működik a klub? Milyen gyakran találkoztok?
- Január 29-én volt az első összejövetel. Általában kéthetente kedden 10 órakor kezdünk.
- Csak vári lakosok jöhetnek hozzátok?
- Nem! Szeretettel várunk mindenkit! Persze nem könnyű kisgyerekkel közlekedni – főleg rossz időben – ezért leginkább csak váriak vannak.
- Milyen korú gyerkőcöket hoznak az anyukák? Hányan vagytok?
- Nagyjából 8 hónapostól 2,5 éves korú gyerekekkel szoktak jönni. Már több, mint 10 anya+baba rendszeresen járó tagunk van.
- Mit szoktatok csinálni? Van valami program?
- Minden anyuka hozhat cserélni, vagy eladni olyan baba dolgokat (játék, ruha, babakocsi stb), ami neki már nem kell. Igyekszem programokat is szervezni. Most, Fehér doktor úr közreműködésének hála, két előadónk is van. A Hipp cég területi képviselője és marketinges
kollégája mutatta be termékeiket, újdonságaikat, majd Györfi Imréné, Kati néni látta el az anyukákat nagyon hasznos tippekkel, tapasztalatokkal és olyan praktikákkal, amelyeket nem csak védőnőként, hanem anyaként és nagymamaként is megélt. És persze, itt megoszthatjuk egymással, a gyermekeinkkel kapcsolatos érzéseinket, gondolatainkat.
S miközben beszélgettünk, már kezdtek is jönni a babák és anyukák. Ági mindenkit kedvesen fogadott, a kicsik pedig rögtön belevetették magukat a részükre kirakosgatott játékok megismerésébe. Bár szerény körülmények között, de annál otthonosabb és barátságos környezetben zajlott az összejövetel. Én minden gyulai anyukának csak ajánlani tudom a klubot. A következő összejövetelre március 19-én, 10 órától kerül sor a gyulavári könyvtárban. Érdemes lesz elmenni!