Jótékonysági nap - Két és fél millióan voltak kíváncsiak a jótékonysági műsorra

2013.06.24 17:03

Összesen mintegy 2,6 millió néző kapcsolódott be a közmédia vasárnapi Jónak lenni jó! című, egész napos jótékonysági műsorába, amelyben adományokat gyűjtöttek a dunai árvízkárok enyhítésére és a felújítási munkálatok támogatására - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.

    Mint írták, az M1, a Duna és a Duna World közül reggel és délelőtt két-két csatornán jelentkeztek azonos időben az ismert műsorvezetők és a meghívott vendégek több külső helyszínről és az MTVA stúdiójából. Délután és este néha felváltva, néha párhuzamosan közvetítette a programot a közmédia három csatornája - tették hozzá.
    A Nielsen Közönségmérés adataira hivatkozó közlemény szerint a reggel 7.23 és 22 óra között vetített, több mint 12 órányi szolgáltató és szórakoztató tartalmú, jótékonysági műsorfolyamba mintegy 2,6 millió néző, a négyévesnél idősebbek 28 százaléka (a felnőttek 32 százaléka) kapcsolódott be hosszabb-rövidebb időre.